Interjú Bocsó Renátával, aki tudatosan vállalta
párjával az öko-életmódot Nagyszékelyen, ahol egyre növekvő gazdaságot építenek
és tartanak fenn. Életük elképzelhetetlen a helyi közösség nélkül, amelynek fenntartása, fejlesztése szintén életük szerves része.
![]() |
| Bocsó Renáta |
A Kerecsen.tv-ben megnézheti a fiatal agronómus hölggyel készült beszélgetést. Renáta és párja együtt kereste azt a helyszínt, ahol igényüknek megfelelő életformát folytathatnak.
Ők a permakultúra elvei szerint gazdálkodnak, de ahogy Renáta elmondta, ez nem csak egy gazdálkodási mód, hanem egy életforma is. 3 fő elv köré épül a lényege:
- Védeni az embert
- Védeni a természetet
- Védeni az emberi kapcsolatokat
Egyszerűen a józan paraszti ész a vezérlő elv, ahogy életüket vezetik. Ami nagyon tetszett a Renátával készített riportban az, ahogy lépésről lépésre építik életüket, amelynek alapvető szemlélete a környezet és a természet ismerete, nem kizsigerelve, folyamatosan fejlesztve gazdaságukat és gazdagságukat. A fiatal asszony lelkesedéssel beszél erről az életformáról, és arról a közösségről, aminek fenntartásáért tesz is hétről hétre. Ahogy mondja, nem tudnánk megélni anélkül, hogy ne támogatnánk egymást, nem lehet gazdaságot fenntartani anélkül, hogy ne vennénk igénybe időnként mások segítségét.
A közösség hetente tart megbeszéléséket, amelynek célja a közösségépítés. Rendszeresen néznek együtt filmeket, vagy közösen kézimunkáznak, megbeszélik gondjaikat, céljaikat, mint régen a fonóban. Erőfeszítéseket tesznek arra, hogy közös területen is gazdálkodjanak, és új növényekkel kísérletezzenek, türelmesek egymással, belefér, hogy vannak akik kilépnek, nem működnek együtt, valójában mindent tolerálnak, és nem adják fel. Tudják, hogy ezt tanulni kell, és nem megy máról holnapra, de bizakodóak, és újból próbálkoznak.
Alapelvük, hogy mindent kicsiben kell kezdeni, legyen ez a közös gazdálkodás, közös földterület megművelése, de az ehhez az életformához szokás sem megy másképp, csak lépésről lépésre.
![]() |
| Nagyszékely az "Élő falu" napon |
1,2 ha-on gazdálkodnak, tájhonos növényeket termesztenek, most készülnek az állattartásra, de azt sem hamarkodják el. A területükhöz és saját mentalitásukhoz keresnek megfelelő állatfajt, nem az első ötletet valósítják meg, sok állattartóval konzultálnak.
A növénytermesztésnél is ügyelnek arra, hogy lehetőleg olyanokat neveljenek, amelyek a környék adottságait jól bírják. Ezek a csonthéjas gyümölcsök. Tartósítással is kísérleteznek, hogy a legkímélőbb tartósításmódot válasszák. Pl. legutóbb a borsó aszalásával próbálkoztak.
Önkénteseket is foglalkoztatnak az egyre növekvő gazdaságukban, akinek ételt és szállást adnak a segítségért. Ők új impulzusokat hoznak az életükbe. Aki eltölt itt egy kis időt, és megszeret itt lenni, az szét néz, hogy megpróbálkozzon itt az élettel. Itt gazdálkodni csak akkor lehet, ha a közösséggel ő is együttműködik.
Renáta arra a kérdésre, hogy jól érzik-e magukat, azt a választ adja, hogy igen, mert tudnak hova fejlődni. Látja az irányvonalat. Főleg lelki és szellemi irányban kell fejlődniük. A változtatásokat is tudatosan hajtják végre, mindig csak egy dologra koncentrálnak, hogy ne legyen megterhelő.
Hallgassa meg a Renátával készült teljes riportot, életbölcsessége, tisztasága, kedvessége magával ragadó, egy olyan ember, aki teljes felelősséget vállal az életéért, környezete tudatos fejlesztéséért.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése